Egyéb programok
Megszépült a Strázsa!
2011. április 30-án a Monori Borút Egyesület harmadik alkalommal hirdette meg a tavaszi strázsahegyi nagytakarítást. Kezdeményezésünket a Kövál Zrt. karolta fel azzal, hogy ezen a napon térítésmentesen vette át a rendezvény keretében összegyűjtött hulladékokat.
Egy kisebb csapat – idei új feladatként – a turistaút és a tanösvény útvonalának környezetét tette rendbe. Megtörtént a pinceüregek (tanösvény 11. állomása) körüli tavaszi fű- és bozótirtás, valamint a Strázsahegyen áthaladó utak turistajeleinek láthatóvá tétele is.
Örömmel tapasztaltuk, hogy az előző évek munkája eredményesnek bizonyult. A hegy belső részein ugyanis érzékelhetően kevesebb szemetet kellett összeszednünk a tavalyinál. Ám a külső területeken voltak erősen szemetes részek is.
A különböző helyszíneken mintegy 100 ember dolgozott a városrész megszépítéséért. Lényegében az egész hegy megtisztult. Az összegyűjtött szemetet – az 5,5 tonnányi, azaz 35 m3-es hulladékhalmot – Assenbrenner Sándor, Radácsi Ede, Herda Tibor, Csuzi Szabolcs, és Hanzelik Lajos segítői szállították el a hulladékudvarba.
A jól végzett munka öröme piroslott az arcokon, amikor a megérdemelt ebédre gyülekeztek a Vállalkozók Monori Szervezetének pincéjében. A Mikla család keze által készített ízletes gulyásleves igazi sikert aratott. Köszönet érte!
A civil lakosok mellett részt vettek az eseményen:
Budapest Bank, CIB Bank, K&H Bank, Raiffeisen Bank, Monor és Vidéke Takarékszövetkezet, Erste Bank, Nyugdíjas Vasutas Klub, Strázsa-hegyi Polgárőr Egyesület, Nagycsaládosok Monori Egyesülete, Vöröskereszt Telepi Szervezete, Monori Gyermekotthon.
A tiszta Strázsahegyért
2010. március 28-án a Monori Borút Egyesület második alkalommal rendezte meg a tavaszi strázsahegyi nagytakarítást. Kezdeményezésünket a Kövál Zrt. karolta fel, aki erre az alkalomra térítésmentesen 3 db 7m3-es konténert helyezett ki a Strázsahegyre, valamint lehetővé tette, hogy a teherautókra gyűjtött hulladékot beszállítsuk a hulladékudvarba. A szemeteszsákok megvásárlását az Ecofact Kft. által nyújtott támogatásból fedeztük.
A gyülekező a Szent Orbán téren volt, ahol 9 órakor már szép számban képviseltették magukat a tiszta, rendezett környezet iránt elkötelezett aktivisták. A csoportok felosztását követően mindenki elindult a maga területére, és hozzálátott az illegálisan elhelyezett hulladékkupacok felszámolásához. A Strázsahegy belső területein a tavalyi évhez képest már érzékelhetően kevesebb szemetet kellett összeszedni, de a külső részeken voltak kifejezetten szemetes részek. Itt említhető például a Bereki dűlő környéke, ahol az Uszoda Kht. markolójával szedték össze mezőőreink a több köbméternyi hulladékot.
Hat helyszínen közel 110 ember dolgozott a Strázsahegy tisztaságért. Lényegében az egész Strázsahegy megtisztult, az összegyűjtött szemetet a konténerekbe helyeztük, vagy teherautóval és utánfutóval a hulladékudvarba szállítottuk.
A jól végzett munka öröme látszott a résztvevők arcán, amikor a megérdemelt ebédre gyülekeztek a KétSzabó Pincében. A házigazdák a Kerbor Kft. által felajánlott mangalicahúsból nagyszerű gulyáslevest készítettek, amely az utolsó kanálig el is fogyott. A civil lakosok mellett az eseményen az alábbi szervezetek vettek részt: Budapest Bank, Nyugdíjas Vasutas Klub, Monori Szivárvány Nyugdíjas Klub, Strázsa-hegyi Polgárőr Egyesület, 842. sz. Benedek Elek Cserkészcsapat, Nagycsaládosok Monori Egyesülete, Ihatóbb Magyarországért Mozgalom, Környezetvédelem Monorért Egyesület és a Monor Környéki Strázsa Borrend.
Munkánk eredménye számokban kifejezve: 24 tonnányi, közel 80 m3-es hulladékhalom. Köszönet a fent említett cégek, szervezetek anyagi támogatásáért, valamint az önkéntesek szorgalmas és kitartó munkájáért!
